Rozmaring

Rozmaring

A fűszernövények nagy részéhez hasonlóan, a rozmaring is a Földközi-tenger körüli európai és afrikai országokból származik. Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában őshonos, ahol még most is vadon él. Ezeken a helyeken számtalan típusa, változata alakult ki, melyek akár országonként is változhatnak. Nálunk vadon nem fordul elő, de az ország melegebb és védettebb területein a szabadban is áttelel.

Ősidők óta ismert fűszer- és gyógynövény, az ókori görögök szerint serkenti az agyműködést, ezért a diákoknál mindig volt egy-egy rozmaringágacska. Később a szerelmesek hűségének a jelképe lett, s mint a hűség és a tisztaság jelképe, a mai napig az esküvői asztalok gyakori dísze.
Neve (Rosmarinus) őshazájára, a párás tengerpartra utal. marinum=tenger, ros=harmat; így a név jelentése a „tenger harmata". A Kárpát-medencébe a rómaiak hozták, akik egyész Európában, még a Brit-szigeteken is elterjesztették és népszerűsítették.

Az ajakosok családjába tartozó félcserje gyökérzete fás, erősen elágazó, fiatalabb korban fehér, később barna színű. Dúsan elágazó szára 0,5-2 m magasra nő meg. Ágai elég gyengék, fiatalabb korban szürkésfehérek, később színük sötétedik és kérge pikkelyessé válik. 1-4 cm hosszú és 2-3 mm széles, tűszerű levelei szálasak, ülők, tompa végűek. 
Szélük begöngyölődött, bőrnemű, a fonákon szürkén nemezes, felül csupasz. A jellegzetes aromatikus, kámforra emlékeztető illatot a mirigyszőrben levő illóolaj okozza.
Virágai kétivarúak, a családra jellemzően öttagúak és a levélhónaljakból kiinduló végálló, leveles füzért alkotnak. Két-ajkú csészéjük összefont, pártája jellegzetes, ajakos alakú: az alsó ajak három, a felsőkét karéjú. A párta színe kékesibolya, ritkán fehér. A néphagyomány szerint, amikor Jézus anyja Egyiptomba menekült, egy rozmaringbokor előtt szőtte köntösét kék színű fonálból. S hogy ne legyen feltűnő, a bokor addigi fehér virágai kékre színeződtek. Két porzójuknak csak egy-egy tékája fejlődik ki, melyek a pártából jól láthatóan kiállnak, míg a tövükön visszahajló fog található.

Felső állású magháza két termőlevélből fejlődött ki, de korán, már a virágzás kezdetén látszik a négyes osztottság, az érett termés négy makkocskára hasad szét. A bibeszál a makkocskák között mélyen besüllyed. Terméséből hiányzik a magfehérje. Virágzási ideje hosszú, meghaladja a két hónapot (május-július), mégis kevés csíraképes magot érlel. A magok csírázóképessége 10% alatti, igen ritkán éri el a 30-40%-ot, de ezt is csak 1-2 évig tartja meg. Ezermagtömege 1 g alatt van. A gyenge csírázóképességnek, illetve maghozamnak az az oka, hogy rossz a megporzás, mert a porzók elcsökevényesedtek, vagy a porzók érése jóval megelőzi a bibéjét.

Környezeti igénye

Nálunk vadon azért nem fordul elő, mert a téli hideget nehezen viseli. Melegigényes. Termesztésével ott érdemes foglalkozni, ahol az évi átlaghőmérséklet meghaladja a 10-15 °C-ot és a téli fagyok nem érik el a mínusz 10 °C-ot.
Bár közepesen fényigényes, szereti a tűző napot. Sok napsütés hatására nemcsak dinamikusan növekszik, hanem az illő- és aromaanyagai is ekkor alakulnak ki. Ennek ellenére félárnyékban, ablakokban, verandán is kiegyensúlyozottan növekszik.

Nevéből és származásából következően azt várnánk, hogy csak az erősen csapadékos helyeket kedveli, de ez nem igaz, mert nagyon jól tűri a szárazságot. Akár hetekig is képes meglenni csapadék nélkül (200-300 mm évi csapadék is elég számára).
Talajban nem válogatós, de a lúgos, kissé meszes talajt szereti a legjobban. Vékony termőrétegű, köves domboldalakon is szépen díszlik. Ott még sokszor takarás nélkül is áttelel, mert a hideg levegő lecsorog a völgybe. Humuszos, gyorsan melegedő talajokon kívül homokon is termeszthető. Erősen savas (pH 4-es) erdei talajon csak sínylődik. Rossz talajadottság esetén nagyobb cserépben, konténerben, tenyészedényben nevelhetjük.
Védett helyen 4-5 évig is egy helyen maradhat (áttelelhet), telepítése előtt szerves trágyával és műtrágyákkal töltsük fel a talajt. Pontos tápanyag-utánpótlási értékeket a talajvizsgálati eredmények ismeretében lehet adni. Tájékoztatóul: vegyes műtrágyából 0,1-0,2 kg tiszta hatóanyagot számítsunk 10 m2-re (nitrogén-foszfor-kálium arány 1:1:4).

Termesztése

Telepítésénél vegyük figyelembe, hogy évelő, tehát alapos talaj-előkészítést igényel. Előveteményre nem igényes, bármilyen növény lehet, csak gyommentes, sima talajt hagyjon maga után. Az őszi mélyszántás és a szervestrágya-bemunkálást követően tavasszal, a májusi ültetésig tartsuk gyommentesen a talajt. Különösen az évelő gyomok (szulákfélék, aszat stb.) irtására fordítsunk nagyobb figyelmet.

Szaporítására többféle lehetőség kínálkozik. A magvetés és palántázás elég nehézkes és sok gonddal jár. Jóval egyszerűbb a szaporítóanyagot bujtassál vagy a félfás szárak feltöltésével, dugványozásával nyerni.
A nyáron szedett 10-15 cm-es, 3-4 rügyet tartalmazó hajtásvégek szabad földön is igen könnyen meggyökeresednek. Gyorsabb az eredés, ha a dugványok alsó, földbe kerülő végén az utolsó rügyet hagyjuk meg a vágástól 2-3 cm-re, míg kihajtáskor csak a legfelső, 1-2 rügyből eredő hajtásokat engedjük nőni, a többit törjük ki.
A gyökereztetéshez 20 °C körüli hőmérsékletet és állandó talajnedvességet igényelnek. Téli takarásukról ne feledkezzünk el, mert a fiatal növények fokozottabban fagyérzékenyek.

Egy év múlva a szépen meggyökeresedett dugványok végleges helyükre ültethetők.
Könnyen gyökeret ereszt, ezt a tulajdonságát mi sem bizonyítja jobban, mint a talajjal spontán érintkező ágak gyökérfejlesztése. Az ilyen hajtásokat az anyanövényről leválasztva szintén elültethetjük. Ezt a hajlamát használhatjuk ki a feltöltéses gyökereztetéssel. Erre előző évben készítsük elő a növényeket két-háromszori visszavágással, hogy sok elágazást kapjunk. Tavasszal a töveket töltsük fel úgy, hogy csak 8-10 cm-es rész maradjon a föld felett. Laza, komposztos, tőzeges talajt tömörítsünk a növényhez és végig tartsuk 
nedvesen. A takart részeken augusztusra sok gyökér képződik. Bontsuk le a feltöltést és válasszuk le a gyökeres ágakat, majd ültessük végleges helyükre.

Ha nagyobb összefüggő felületet szeretnénk kialakítani, akkor a töveket egymástól 50-60 cm-es távolságra helyezzük el. Gépi művelésnél a sortávolságot 1-1,5 m-re is növelhetjük.
Különösen az első két évben ügyeljünk a gyommentesítésre. Ebben az időszakban inkább a kézi, mechanikus gyomirtási módszerek ajánlottak. Egyéb munka szinte nincs is vele, mert kifejezett kórokozója vagy kártevője nincs, így növényvédelmet nem igényel. Többéves, idősödő ültetvényben előfordulhat tömlősgombafertőzés vagy gubacs-légykártétel.
A fiatal, egy-két éves növényeket a kitakarás után vagy a kiültetést követően vágjuk vissza, mert így dúsan elágazó bokrokat kapunk. A metszést a nyár folyamán is megismételhetjük. Ősz vége felé a töveket takarni kell, vagy fel kell szedni és fagymentes helyre vinni. A felszedett és becserepezett töveket világos, alacsony hőmérsékletű 
helyiségben, mérsékelt öntözés mellett teleltethetjük át. A rozmaring télen is hoz új hajtásokat; a lakást is díszíti és közben kellemes illattal frissíti a levegőt.

A telepítés évében csak egyszer, a további években kétszer vághatjuk. Az első vágást a virágzás kezdetére időzítsük, míg a másodikra szeptember hónapban kerülhet sor. A betakarításnál ügyeljünk arra, hogy az elfásodott részeket már ne vágjuk le. 10 m2-ről 6-8 kg levélre számíthatunk.
A többéves bokrok hajlamosak a felkopaszodásra, melyet a szárazság és a fényszegénység felgyorsíthat. Az erősen felkopaszodott ágakat vágjuk vissza, majd öntözéssel serkentsük új, fiatal hajtások növesztésére.
A virágzáskor szedett hajtásokról a leveleket fosszuk le és vékony rétegben kiterítve, árnyékos helyen szárítsuk meg. A szárítmányt, a többi aromás fűszerhez hasonlóan jól záródó edényben tároljuk, hogy csökkentsük az illóolaj-veszteséget.

Felhasználása

Illat-, gyógy- és fűszernövényként a mediterrán vidéken kívül Észak-Amerikában, Németországban és az enyhébb telű Nagy-Britanniában is termesztik. A biokertészek igen nagyra becsülik, főzetének kitűnő rovarirtó hatást tulajdonítanak.

Az ókorban Arkhigenész már használta a rozmaringolajat. Az 1300-as években von Villanova rozmaringból állította elő először az éterikus olajkivonatot. Nem csoda, hogy a gyógyászaton kívül igen népszerű az illatszer- és a kozmetikaiparban is.
A virágzáskor vagy a közvetlenül utána gyűjtött leveleiben a legtöbb az illóolaj. 1-2%-nyi illóolajában cineol, kámfor, borneol, bornilacetát, alfa- és bétapinén található. Ezen a 7-8% cseranyagon kívül fahéjsavszármazékokat (rozmarinsav, kávésav), flavonoido-kat (apigenin, luteolin), triterpéneket (amirin, urzolsav) is tartalmaz.
A levelekben előforduló rozmarinsav (két kávésav észtere) gátolja a lipoxigenáz aktivitását s így gyulladáscsökkentő hatású. Kiválóan használható a reumás panaszok enyhítésére, idegzsábánál bedörzsölő vagy gyógyfürdőként, ajánlják alacsony vérnyomás, illetve a lábak keringési elégtelenségeinél is. Belsőleg önmagában nem vagy csak igen óvatosan használjuk, de a szélhajtó, illetve az emésztést elősegítő teakeverékekben igen jó hatású. Illóolaja a húsfélék tartósítását is kiválóan elősegíti amellett, hogy kellemes ízt is ad hozzá.

Étvágyfokozó, illetve emésztést elősegítő hatását használják fel az ételkészítésnél, amikor a baromfi-, bárány-, vadhúsokat sütés előtt rozmaringlevéllel szórják be. Hasonló hatást érhetünk el, ha a burgonya, borsó, spárga, mángold főzőlevébe rozmaringágat dobunk. A ma oly népszerű flekken- és roston sütésnél is egyre gyakrabban használják.

A népi gyógyászatban görcsoldónak is használják, egyes helyeken a borok ízesítésében is szerepet játszik. Az alföldi tanyavilágban még a legszegényebb családoknál is volt legalább egy cserép rozmaring, melyből a búboskemence tetejére szórtak pár levelet, hogy kellemes illatú legyen a lakás.
A rozmaring hazai története Árpád-házi Szent Erzsébetig nyúlik vissza: a leveléből készült, a 17. és 18. században Európa-szerte népszerű illat- és gyógyszer, a „magyar királyné vize" (Aqua Regináé Hungáriáé) néven volt ismert.

(forrás: terebess.hu)